3.

… ő tudja. Adtam neki egy üdvözlő puszit, majd besiettem konyhánkba ahol apu éppen újságot olvasott a konyhaasztalnál ülve. Apa magas, izmos és sportos alkatnak számított, karjain és mellkasán tetoválások tömkelege foglalat helyet, mogyoróbarna, göndör haja legtöbbször tengerkék szemeibe lógott, kivéve, ha túl sokáig nem mosott hajat, akkor összekötötte a rakoncátlan tincseket. Étterem tulajdonos volt, bár ez nem hiszem, hogy kiderült volna, ha az öltözködésére gondoltunk, szerette a sötét ruhákat és a bőrcuccokat, néha elgondolkoztam azon, hogy, hogy kerültek össze a szüleim. Anya mindig világos dolgokban járt és csak sugárzott belőle az optimizmus, apa ennek az ellentétje volt, sokat morgolódott és utálta a világos dolgokat.

-         -  Szia, Apu! – hajoltam le hozzá és nyomtam egy puszit az arcára. Fáradtnak látszott és ennek hangot is adott egy halk morgással… már akkor tudtam, hogy nincs túl jó hangulatában. Lehúztam magamról Brien pulcsiját - ami nem mellesleg csurom víz volt - és a szobámba menet ledobtam a nappalinkban álló bőrfotel karfájára.

-         - Hé, hugi! – kiabált utánam bátyám. Nagyot sóhajtva fordultam vissza és vontam fel kérdőn a szemöldökömet:

-         -  Hm… - vakarta meg a tarkóját Brien – Grace….. jól van?

-        -  Grace? – kérdeztem vissza meglepettem – Persze, hogy jól van. Miért?

-         - Csak mert nem veszi fel a mobilját… és… pénteken kissé összevesztünk. – nézett vissza a televíziónkra, amin egy szétloccsant zombi fej volt látható. Összevesztek? Már akkor furcsának találtam, hogy „összevesztek” és Grace nem is panaszkodott róla. És várjunk csak… eszembe jutott az ebéd előtti beszélgetésünk.

-         - Te Brien… ti szombaton nem találkoztatok? – ráncoltam össze a szemöldökömet értetlenkedve. Brien nem kicsit nézett rám furán, majd megszólalt:

-         - Nem. Nem! – rázta meg a fejét – Pénteken összekaptunk egy csaj miatt, már megint féltékenykedett… tudod! – igen, tudtam.  Barátnőm nagyon sokat féltékenykedett, mivel drágalátos bátyám csajozási szokásai nem éppen voltak túl fényesek, amikor fiatalabb volt, de amióta összejöttek Gracel nem láttam még más csaj társaságában.

-         - Aztán azt mondta, hogy hagyjam békén és elviharzott, utána persze többször hívtam és vasárnap át is mentem hozzájuk, de Peter azt mondta nincs otthon és azt hitte hozzánk jött, amikor reggel elviharzott. – rázta meg a fejét szomorúan. Ezt a pillanatot választotta az időjárás arra, hogy egy fényes villámlás és egy hangos dörrenés kíséretében lecsapja a biztosítékot, nem lett vak sötét, de attól még ijesztő félhomály lepte el a házat. Apából és Brienből egyszerre szakadt fel pár nem túl illedelmes szó, nekem pedig a tüdőmben rekedt a levegő, mindig is utáltam a sötétet A konyhából csikorgás hallatszott, majd apa alakja jelent meg az ajtóban, Brien is felállt a kanapéról, majd elindult felém. Apa se szó, se beszéd kiviharzott a bejárati ajtó, majd pár perc elteltével csurom vizesen csoszogott vissza.

-         - Sajnálom Gyerekek, de az egész utcában nincsen áram. – lépett be a bejárati ajtón apa csurom vizesen. 

-        -  Fiam! Gyújts gyertyákat, mindjárt felhívom Maxot . – túrt bele a hajába apa.

 Körülbelül egy óra elteltével visszajött az áram és minden visszatért az eredeti kerékvágásba, bátyám visszaült a kanapéra zombikat lövöldözni, apa pedig kabátot kapott magára, kézbe vette a slusszkulcsot és elviharzott, nagy valószínűséggel az étterembe terepszemlére. Én pedig egy csomag csokis keksszel és egy üveg szénsavas vízzel bevackoltam magamat a szobámban, az íróasztalomhoz és neki álltam a holnapi nyelvtan órára elkészítendő házi feladatnak.

A karórámra pillantva 16:26-ot tudtam leolvasni, ekkor kezdett el eszeveszett csörgésbe kezdeni mobilom. Timbaland-Morning After Dark számát még kisiskolás koromban hallottam először a rádióban Graceék házában, Grace rögtön megszerette és non-stop ezt hallgatta. Miután megkaptam életem első telefonját és bele írtam legjobb barátnőm telefonszámát szinte követelte, hogy ezt a dallamot állítsam be.

-       -   Hallo? – vettem fel a telefonomat.

-        -  Szia, Darcy! Már kb. 2 perce csörgetlek! – szólalt meg nevetve Grace.

-      -    Volt az 10 másodperc is. – jelentettem ki mosolyogva – Te Grace… - komolyodtam el.

-       -   Igen? Egy pillanat! – ajtó csukódását hallottam, majd becsapódást – Na, igen?

-       -   Hol voltál szombaton? – fordultam körbe forgós székemmel. Mély csönd volt a választ, majd ideges nevetés.

-       -   Hol lettem volna? A bátyáddal lógtam… - zavartan felnevetett, majd megköszörülte a torkát.

-       -  Ó, tényleg? – vigyorodtam el gonoszan – Nem is tudtam, hogy van egy másik bátyám is Brienen kívűl. Csak azért mondom, mert Brien már péntek óta nem látott téged, na meg a telefonod is folyton lemerült… igaz? – dőltem hátra székemen, majd a babarózsaszínre festett körmömet kezdtem kapargatni.

-         -  Hm… izé. - makogott össze-vissza, majd újra megköszörülte torkát.

-        -  Ne hm-hmzzél itt nekem – rivalltam rá – csak azt mondd meg mi a francért kellett a pofámba hazudnod? – pattantam fel forgós székemből és kezdtem idegesen fel s alá járkálni.

-         -  Figyelj Darcy, ez nem az, aminek látszik!

-           -Csak annyit mondj meg! Megcsalod a bátyámat? – igen, jól hallottátok, akkor erre gyanakodtam. Döbbent csend hangzott fel a vonal másik végéről, majd hangos csapódás.

-       -   Grace? – kérdeztem vissza ijedten.

-      -    Itt vagyok… bocsi csak az ablak… tudod! – nevetett idegesen.

-         - Nem, nem tudom! – mordultam fel – Átmenjek? Valami baj van? – sétáltam az ablakomhoz és pillantottam ki rajta. Az eső még mindig szakadt, nem lett volna túl sok kedvem átmenni, ráadásul már kezdett igazán besötétedni, de ha szüksége lett volna rám habozás nélkül átmentem volna hozzájuk, bevallom őszintén egy pillanatra az eredeti problémámat is elfelejtettem.

-         -  Nem, nem kell… - csattant fel – vagyis… köszi de felesleges lenne, ráadásul már kezd sötétedni. – kissé remegett a hangja, ami nem sok jóra utalt.

-         -  Bocsi… de most mennem kell! Holnap mindent megbeszélünk, oké? – nyelt egy nagyot.

-        -  De… - letette. Éreztem, hogy valami nem stimmel, majd öt perc gondolkodás után úgy döntöttem átmegyek hozzá és megnézem, hogy minden rendben van e. Lekapcsoltam asztali lámpámat, majd a nappaliba siettem, ahol a sötétség fogadott, kirázott a hideg. A nagy lámpa kapcsolójához siettem és felkapcsoltam azt, magamra rángattam kabátomat és bakancsomat, majd egy esőkabátot is magamra húztam, felkiáltottam bátyámnak, hogy átmentem Gracehez és már a bejárati ajtó túloldalán voltam. Legjobb barátnőm két házzal arrébb lakott meleg szüleivel, hamar oda értem és már csak azon kaptam magamat, hogy eszeveszetten csengetek. Kb. a huszadik csengetés után átváltottam dörömbölésre, ami gyorsan meghozta várva várt hatást, Grace nyitott ajtót összekuszált hajjal, elkenődött sminkkel és szakadt pólóval. Kérdőn felvontam szemöldökömet mikor végig vezettem rajta tekintetemet, majd húztam össze mikor megláttam egy lilás kéz lenyomatot a felkarján.

-         -  Mi a jó Isten történt veled? – hajoltam közelebb a karjához, amit ő idő közben a háta mögé rejtett.

-         -  Semmi különös! – hajtotta beljebb az ajtót, hogy ne lássak be mögé.

-         -  Aha, persze. Na, engedj be! – nyomtam arrébb és léptem be a lakásba. A házra általában a békesség szót tudtam volna mondani, de akkor a káosz sokkal találóbb lett volna, a nappaliban kiállított képek és festmények most szakadtan vagy összetörve hevertek a földön. A három évvel ezelőtti nyaralásukból származó japán váza, melyben mindig friss virág illatozott, most darabokban volt szerte szét a csipke függönyök maradványain. A fekete bőrkanapéjukon mély szakadásokat lehetett látni, a tv pedig ledőlt az állványról és betört a képernyője.

-         - Itt meg mi az Isten történt? – álltam meg az előszobában. Az emeletről hangos csörömpölés hallatszott mire a lépcső felé fordítottam a fejemet.

-          - Darcy… - fogta meg a karomat Grace mikor elindultam a lépcső felé –könyörgöm… menj most el! – legjobb barátnőm szemei bekönnyeztek és arca könyörgésre torzult. Kirántottam kezemet az övéből, majd nem törődve Grace kérlelésével elindultam az emeletre felvezető lépcső felé. 

c

        

 Sziasztok!

Hát megjöttem a következő résszel, remélem tetszeni fog :)

klau

  

Köszönöm :)

Sziasztok!
197 megjelenítés és 3 komment után, úgy gondolom sikerült beindítanom a blogom életét, amit csak nektek köszönhetek :) Ezzel együtt viszont egy kicsi felelősség is jár, mivel jó lenne rendszeresen hozni a frisseket, azon viszont még gondolkoznom kelett, hogy mikor?
Mivel úgy gondolom a ti véleményetek számít, így hát leírtam azokat a napokat, amelyeken feltudnám tölteni a bejegyzéseket, nektek pedig csak annyi lenne a dolgotok, hogy szavazzatok!
A 3. résszel kapcsolatban végül sajnos nem tudtam neki állni hétfőn, kedden pedig versenyen voltam délután. Ma viszont neki álltam, és bár még csak egy és fél oldallal lettem kész ( Worldben ) és még szerintem átkellene írni, illetve bétáztatni, JELENTEM ELKEZDTEM! :D
Azt hiszem ennyit szerettem volna csak elmondani nektek...
Még egyszer köszönöm a kommenteket, iszonyatosan jól estek, tényleg köszönöm!
És végül : SZAVAZZATOK!
klau

2.

Harold? Ki a fene az a Harold? Képzelhetitek mennyire hülyének éreztem magam, mivel gőzöm sem volt ki ez a gyerek. Így hát kénytelen voltam rákérdezni a tanárnőnél:

-         -  Mrs. Kay! – emeltem fel a kezemet, mire rám kapta tekintetét.

-         - Igen, Ms. Roberts? – mosolygott rám kedvesen, majd kapta fejét a hátsó padsoroknál ülő rendetlenkedőkhöz, mérgesen megcsóválta fejét és megköszörülte a torkát mire rockerek rögtön elcsendesedtek.

-       -  Elnézést tanárnő, de ki az Harold?

-          - Ó! Mr. Darell magántanuló, az édesapjáé az Oktogon cipőáruház lánc nagy része… – kezdett áradozni Mrs. Kay. Rögtön levágtam, hogy valószínűleg egy fennhéjázó pöccsel lesz dolgom, az Oktogon cipőáruház kb. a háromszorosáért adta az a cipőket, illetve akkoriban kezdett el árusítani pár nagyon drága és „menő” bőrtáskát is, természetesen ezt is az eredeti ár háromszorosáért. Mrs. Kay az óra további részében az áruházról regélt, elmondta a többi párost, plussz azt is közölte velünk, hogy a következő tanórán témát húzunk… egy kalapból. Miután a csengő jelezte az óra végét a csoport nagy része azonnal összeszedelőzködött és kiviharzott a teremből, én is összekapkodta a tanszereket és az időközben elszelelő tanárnő után siettem. A folyosó végén értem utol, és bár próbáltam a nagy tömegben nem fellökni senkit nagy sietségemben, de így is kaptam pár nem túl kedves pillantást egy két embertől.

-        - Mrs. Kay! – fékeztem le mellette, mire felnézett a mobiltelefonjából, amint észrevette, hogy én vagyok elsötétítette a képernyőt és bele süllyesztette kardigánja zsebébe a mobilt.

-          - Hol tudnám felvenni a kapcsolatot Harolddal? Úgy értem, azt sem tudom, hol lakik… – tűrtem egy barna hajtincsemet a fülem mögé. Addig azt sem tudtam, hogy itt laknak Darellék.

-         -  Még ma este átküldöm a házi telefonjuk számát, idősebb Mr. Darell maga kérte, hogy tegyem bele a párosításba. Reggel kilenctől este nyolc óráig hívhatja a házat, ezután már ne hívja őket. Viszontlátásra Ms. Roberts! – köszönt el, majd egy pillanat alatt tűnt el a tömegben. Na, szuper, gondoltam bosszankodva, nem elég, hogy ez a bizonyos Harold nem képes betolni a fenekét az iskolába e miatt a dolgozat miatt, még az én telefonszámlámra hívogassam a lakásukat… Ebéd szünetig még végig kellett szenvednem egy énekórát Mr. Idegbeteg Matthewsal, természetesen szokás szerint engem alázott egész órán, amit bár megszoktam azért örültem volna, ha nem zaklat 45 percen keresztül a hülyeségeivel. Végül mivel „Őnagysága” szerint szemtelen voltam –ami egyébként nem igaz – egy szép nagy karóval az ellenőrzőmben lépkedtem Grace és Matt között az ebédlő bejárata felé, Grace éppen a bátyámmal eltöltött szombatról beszélt megállás nélkül, ja, tényleg! Említettem már, hogy akkoriban Grace és Brien együtt nyomultak, vagyis magyarán jártak egymással?  Már nem mintha bármi problémám lett volna a kapcsolatukkal, de azért ti se szívesen hallgattátok volna a tesótok smárolási szokásait… tehát Grace Brienről áradozott, amíg Matt a Büszkeség és Balítélet egy régebbi, könyvtári példányát olvasta összeráncolt homlokkal, míg nem beléptünk a menzára.

A menza tágas volt és óriási volt a belmagassága, nagy körasztalok voltak elhelyezve szanaszét az ebédlőben, a falak hófehérre voltak mázolva, a nagy ablakok felső részén különböző országok és államok zászlaja volt kifüggesztve, ezt az egyik művészettörténeti, óriási UNICEF rajongó tanár készítette még szeptember elején egy pályázatra.

Beálltunk a kissé végtelennek tűnő sorba és közben a kaja kínálaton töprengetem, miért van minden héten legalább egyszer valami ocsmány főzelék az étlapon?- gondolkoztam felhúzott szemöldökkel.

-         -  Min gondolkozol kicsi Darcy? – hallottam meg egy idegesítő hangot magam mellett. Megforgattam kék szemeimet, majd drágalátos öcsém felé fordultam, aki bár egy teljes fejjel magasabb volt nálam, az én szememben egy kis pisis volt… most gondolkodjunk már épp ésszel, volt, amikor a sárba döngöltem kis koromban.

-         - Mit akarsz Zac? – léptem kettőt előrébb mivel megindult a sor. A kis bandájával összeröhögött majd beletúrt enyhén göndör tincseibe, amitől persze a fél menza hangosan felsóhajtott, bakerr még csak 14 és fél éves! 

-          - Anya elfelejtett zsét adni reggel. – hajolt hozzám közelebb, ezzel egy adag  Axe dezodor illatfelhőt az arcomba nyomva.  Kicsit hátrább hajoltam tőle, majd elfintorodtam.

-          Először is Zac – ejtettem ki a nevét flegmán – anyu biztosan adott reggel pénzt. Másodszor - léptem újra előre – lehetne, hogy nem hajolsz a pofámba? Büdös vagy. – erre persze a társaság nagy része felhördült, az öcsém szeme pedig idegesen összeszűkült. Nagy sajnálatomra maradt az eredeti helyén, vagyis a magánszférámban.

-          - Most nem adott pénzt. Úgyhogy ide a tiéddel. – morogta idegesen. Valószínűleg itt szakadt el az a bizonyos cérnácska és a következő pillanatba lekevertem neki egy szép nagy pofont. Az ebédlőben hirtelen mindenki elhallgatott és feszülten figyeltek az eseményekre, öcsém jobb arc fele pirosodni kezdett ott ahol a tenyerem csattant. Nem foglalkozva a döbbent arcokkal előrébb léptem a sorban, majd Graceinek kezdem mesélni a legújabb könyvrendelésemet, amit tegnap este rendeltem az Alexandrából. Az ebédlőben szépen lassan, de biztosan újra elkezdtek beszélgetni, így rövid időn belül visszaállt az eredeti hangzavar, mely betöltötte a teret. Nem teljesen értettem drágalátos öcsém viselkedését, régen annyira kedves volt és mindig el tudtam vele hülyülni….de amióta betette a lábát ebbe az épületbe azóta szépen szólva is egy gonosz kis pisis volt. Miután megkaptuk az ételt, az egyik ablak mellé betolt kerek asztalhoz siettünk, majd ültünk le barátaink közé:

-          Hali! – mosolygott ránk Donna, Donna nagyon alacsony növésű volt, óriási súlyfelesleggel… legalábbis szerinte. Hollófekete, fiúsra nyírt haja az ég felé meredezett egy kis zselé segítségével, nagy, kékeszöld, mindig vidáman csillogó szemei egy vastag keretes szemüveg mögül néztek ránk. Don nagyon talpra esett személyiség volt, a szülei még kicsi korában elváltak ezért az édesanyjához került, aki a város egyetlen varrodájában dolgozott, igen kevés pénzért.

-         -  Sziasztok! – vágódtam le Patrick mellé. Pat nem volt túl nagy személyiséggel megáldva, legalábbis akkor még azt hittem.

-          - Mi volt az a nagy jelenet Zac-kel? - kapott be egy falat sült répát Ana, csapatunk kicsiny pletyka fészke. Anastazia derékig érő hosszú haja, enyhén begöndörítve simult hátához, mandulavágású barna szemeit hosszú szempillák keretezték, közepes magasságú volt, és sportos alkat, amit bő pulóverekkel és hosszú szoknyákkal takart el, kitűnő bizonyítványai miatt egyfolytában benne szerepelt a helyi lapokban. Helyettem végül Matt válaszolt:

-          - Semmi Ana, Zackery már megint nem bír magával. – forgatta meg világítóan zöld szemeit. Matt izmos volt és magas, piszkos szőke haja egyfolytában a szemébe lógott, arcán elkezdtek látszódni a férfiasság jelei. Most gondolom, felvetül bennetek a kérdés, mi a fenét keres közöttünk egy ilyen srác? Sose bírta a kosárlabdát és az elmondása szerint ki nem állhatja a nagy menők fejét.

-          - Ja, már megint a pénzem kellett neki… – kanalaztam a számba egy adag paradicsomlevest, amiről pár másodpercen belül kiderült, hogy ritka rossz íze van.

-         -  Hello! – vágódott le az egyik székre Tina egy almával és egy üveg vízzel a tálcáján. Tina szőke haját előszerettel hordta lófarokban a feje tetején, barna, szinte már fekete szemeivel mindig a programokat kereste. Hat éves korában hiperaktivitást diagnosztizáltak nála, és ami még fontos, hogy öt testvérrel büszkélkedhetett.

-          Figyuzzatok… – na, ez már rosszul kezdődik – két hét múlva lesz a Haloowien buli és hát, öm… kéne a segítségetek! – vigyorgott ránk. Mindenki elhallgatott az asztalnál és hitetlenkedve nézett hiperaktív társunkra.

-          - Tessék? – szólaltunk meg egyszerre Grace-el.

-          - A DÖK – ösök nem tudják az egészet bevállalni és csak most szóltak! – sütötte le a szemeit bánkódva.

-          - Tegyük fel, hogy segítünk, mit kellene csinálnunk? – dőlt hátra Don a székében. Ez engem is érdekelt, hiszen a számítástechnikai cuccokban például egyáltalán nem voltam jártas és ezen az sem segített, hogy egy eléggé látogatott könyves blog vezetője voltam.

-          - Csak pár dologban – nyúlt bele óriási oldaltáskájába és szedte elő bőr borítású noteszát, amelyből színes cetlik kandikáltak ki – a plakátokban, a kajában és a díszítésben.

-          - Én segítek! – mosolyogtam rá kedvesen. Ha kellett mindig segített és ráadásul egy barátom volt, nem hagyhattam cserben. Társaságunk tagjai együttesen beleegyeztek, majd felosztottuk magunk között a feladatokat: a plakátokat Grace, Don és Tina készítette, a kaját Ana, Bastian és Phill intézte. Végül pedig a díszítést Patrick, Antonio, a spanyol cserediák és én szerveztük meg. Az ebéd után még túl kellett élnem egy matematika órát, amin az iskola legidősebb tanára Mrs. Mac próbálta belénk verni a tananyagot, nem sok sikerrel. Matek után egy történelmet is végig dolgoztam, mivel ki kellett jegyzetelnünk egy öt oldalas leckét az így is már félig megtelt füzetembe, és legvégül az általam nem túlságosan kedvelt tantárgy következet: a tesi. A testnevelés valahogy sose volt az erőségem és ezt valószínűleg csak a molyolós hajlamaimnak volt köszönhető, visszatérve az órára ez se lett a kedvencem. Mr. Royals valahogy mindig is ellenszenves volt nekem és ezen az sem javított, hogy tíz körrel indította és fekvőtámasszal zárta azt a nyamvadt 45 percet, az óra után átöltöztem és Grace társaságában a szekrényemhez sétáltam, a szekrényem kicsi volt, de elfértem benne, vagyis a cuccaim. Legjobb barátnőm szekrénye az enyém mellett helyezkedett el, Gracei szekrényének ajtaján ő és a bátyám mosolygós képe díszelgett pár sárga cetlivel körül véve. Az enyém szerintem kevésbé volt nyálas, pár európai nevezetesség színes képével díszítettem és az órarendem kidíszített változatával dekoráltam ki kicsiny szekrényem belső oldalát. Reggel óta megeredt az eső és felerősödött a szél, így kénytelen voltam a szekrényemben, vészhelyzetre tartogatott piros alapon, fehér pöttyös esernyőmet és a bátyámtól kölcsönvett nálam kétszer nagyobb vastag pulcsit magamhoz venni. Hazáig nem sokat beszélgettünk barátnőmmel, mivel a széltől szinte a saját gondolataimat sem hallottam illetve nagyon kellett ügyelnem az esernyőm megtartására.

Haza érve lehámoztam lábamról kedvenc fekete bakancsomat, ami most tocsogott a víztől.

-         - Megjöttem! – kiáltottam be miután megszabadulta lábbelimtől. A nappaliba belépve bátyámmal találtam szembe magam, aki szokás szerint a konzolját nyomkodta és virtuális zombikat lődözött színtiszta szórakozásból… ő tudja. Adtam neki egy üdvözlő puszit, majd besiettem konyhánkba ahol apu éppen újságot olvasott a konyhaasztalnál ülve.

Sziasztok!

Annyira jól estek a commentek facebookon, hogy úgy döntöttem kicsit elöbb hozom

a következő részt :)

És bár szerintem nagyon nyamvadék lett és még mindig csak a bevezetést

próbálom kibontakoztatni, azért remélem tetszeni fog!

klau

1.

Nem tudom mi ébresztett fel először, talán apu káromkodása lentről vagy a telefonom csipogása mely az akkumulátor lemerülését jelezte, de az biztos, hogy végül a könyves szekrényem egyik polcának leesésének hangos robaja térített végleg észhez. Ez a nyamvadt polc szinte minden héten leesett, és hiába nyaggattam apát, hogy legyen oly szíves és szerelje meg sose állt neki. Szóval egy kisebb szívinfarktussal karöltve ültem fel és pislogtam körbe szobámban, mely eléggé nagy volt mégis bűntudat nélkül mondhattam rá, hogy otthonos.  Az ablakomon - mely az ágyammal szemben volt – kinézve igen borús idővel találtam szembe magam, október közepén jártunk és mostanában egyre többször volt ilyen az időjárás. Kimásztam az ágyamból, majd a szobámból is kisétáltam és letrappoltam nyikorgó falépcsőnkön, mely ugyanúgy apa lustasága miatt adott ki ijesztő hangokat.  Lent, anyu kávét kortyolgatott az étkezőasztalnál és egy bulvárlapot lapozgatott fel kontyolt hajjal és fürdőköpenyben. Mikor meghallotta lépteimet, felnézett a lapokból majd elmosolyodott.

-        -  Jó reggelt! – nézett vissza az asztalra és kortyolt egy nagyot a kezében tartott bögréből.

-       -   Reggelt’. – indultam egy nagyot ásítva a hűtőhöz. Egy üveg tejjel a jobb kezemben és egy birkás bögrével a balban ültem le anya mellé és töltöttem ki magamnak „reggelimet”. Az iskolába menetelemig Brien és Zac is letámolygott az emeletről kisebb – nagyobb hangzavarral, apa pedig anya elmondása szerint hajnalban ért haza és délig aludni fog, szóval végül is elkészültem és elindultam az iskolába. A gimi előtt legjobb barátnőm állt és várt rám, mivel matematika fakultációja volt nulladik órában, így kénytelen volt előbb besétálni az iskolába.

-        -  Szia! – ugrott nyakamba Grace. Grace nagyon szerette az aranyos dolgokat és ez meg is látszott rajta, barátnőmnek hosszú, göndör, vörös haja volt és fal fehér bőre, mely elmondása szerint sose tudott lebarnulni… mintha leöntötték volna egy vödör hófehér festékkel. Magas volt, nagyon magas, pontosabban 181 cm, ami azt jeletette, hogy egy fejjel nagyobb volt nálam. Kerek melle volt, feszes combjai és lapos hasa, amit ő maga is tudott magáról, nem hiába járt azokba a ruhákban, amikben. Akkor is éppen egy koromfekete csőnadrág tapadt lábaira és egy mély, de nem túl kihívó dekoltázsú rózsaszín hosszú ujjúban álldogált a kapunál, sötét, szinte már fekete szemeit csak egy kis szempillaspirállal emelte ki, telt ajkaira pedig egy kis szájfényt kent. Nagyon szerettem őt és bármit megoszthattam vele, kezdve az érzéseimtől a kedvenc könyvem megfilmesített változatának ócsárolásáig.

-         - Hello, hogy vagy? – mosolyogtam rá kedvesen. Gracei elvigyorodott, majd még mielőtt válaszolhatott volna hangos kiabálások zajára kapta fel a fejét, ami az udvar túl oldaláról jött, oda kaptam tekintetem, hiszen nem igen volt meg szokott bármiféle verekedés mondhatni a tanárok orra előtt. Három rocker srác kiabált pár emóssal, fura volt őket veszekedni, látni, mivel mondhatni folyton egy helyen tömörültek most mégis hangosan üvöltöztek egymással. Azt nem lehetett tudni mi volt a veszekedés tárgya, mivel csak trágár szavakat vagdostak egymásnak, nem törődve Mrs.Cam-mel , a nagydarab tesi tanárral, aki megpróbálta leállítani őket szintén ordítva. Hirtelen óriási hangzavar kerekedett, az egyik rocker, végzős srác, Will előre lépett és behúzott egyet egy hollófekete hajú, számomra ismeretlen srácnak, aki erre hátra tántorodott és vérző orrához kapott. A köréjük gyűlt tömeg egyszerre hördűlt fel, majd ki-ki elkezdett hangosan kiabálva szurkolni, az általa vélt esélyesebb csapatnak, ekkor esett egymásnak a két banda összes tagja egyszerre. Az iskola főbejárata kivágódott és jó pár férfi tanár sietett ki az épületből, utánuk az igazgatónő Ms.Morgens lépett ki és kezdett el kiabálni:

-         - Minden diák azonnal menjen be az épületbe, 2 perc múlva becsöngetnek! Akit kint látok az óra kezdete után annak garantálhatom az igazgatói intőt!- teljesen bevörösödött a feje és egy kék ér dagadt ki a homlokán. Az iskola igazgatója mindig is kissé zsémbes teremtés volt, kilenc éve halt meg „imádott” férje Mr. Becket szívinfartusban, és az óta még gonoszabb volt. Az igazgatónő fenyegetését komolyan véve indultunk órára, becsöngetés előtt fél perccel estünk be a második emeleti kémia laborba, jó pár csoporttársunkkal együtt. A leghátsó padok egyikében ültünk le, a terem tágas volt és bűzlött a vegyszerektől, összesen nyolc, négy személyes pad volt betolva a laborba. Baloldalról kezdve ült Grace, aztán én, Matt és egy Brice nevű, kék hajú punk lány, akinek folyton rágó volt a szájában.

-         - Szia, Matt! – ültem le mellé mosolyogva. Az abban a hónapban megjelent National Geographic újságból fel sem pillantva intet. Paraszt.

-          - Jó reggelt Emberek! - csapta be az ajtó Mr. Monstre, a kémia tanárunk. Mr. Monstre magas, idősödő ember volt, mindig fekete, fehér vonalakkal tarkított öltönyt és nadrágot viselt, ami kihangsúlyozta extra vékonyságát. Hosszúkás, beesett arca volt és ősz haja méregzöld, ráncokkal körül vett szemébe lógott. Kedves ember volt, ezt már kicsi koromtól kezdve tudtam, mivel a házunkkal szemben lévő családi házban élt feleségével, de ha az iskolában volt mindig ridegek lettek az arcvonásai.

-         - Mindenki vegyen elő egy lapot, dolgozat! – mennydörögte. A csoport persze egyszerre fejezte ki nem tetszését egy hangos sóhajjal, meg pár halk szitokszóval, de végül is mindenki előszedte a dolgozat papírt.

A dolgozat nem volt túl nehéz, bár örültem volna, ha nem írunk. A következő óra az egyik kedvencem volt, emelt szintű irodalom. Grace ilyenkor emelt szintű matekon ült, míg Matt emelt szintű informatikán volt, tehát nem egy órára jártunk. Legjobb barátnőmtől elköszönve siettem az első emeleti tanterembe, ahol már mindenki elfoglalta a tanárnő által kijelölt helyét, Mrs. Kay fiatal volt és friss házas, mikor fél éve ideköltözött GAZDAGRÉTRE, vagyis kisvárosunk „villanegyedébe”. Irodalomtanárunk alacsony növésű, szőke bombázó volt, a szemére maximum csak annyit vethetnénk, hogy kissé hajlamos volt túlpörögni az óráin. Az ablak melletti padsor közepén volt a kijelölt helyem, pontosabban egy közepes, Andrew mellett. Andrew egy felhőkarcoló méreteit öltötte az évek során, az ikertestvére, Phill a kosárcsapat egy játékosa volt, így drága öcsikéje a közepesekhez került… automatikusan.

Tehát leültem, majd elő szettem irodalom tankönyvemet, füzetemet és voálá, készen is álltam az emelt szintű irodalomra. Becsöngetés után két perccel lépett be a terembe Mrs. Kay kissé ziláltan, a tankönyvekkel az egyik kezében, míg a másikban egy bögre, gőzölgő teával.

-          - Szép Jó Napot! – mosolygott ránk kedvesen. Letette a kezéből a dolgokat, majd neki kezdett mondandójának:

-        -  Mint ti is tudjátok minden évben két házi dolgozatot és egy kisvizsgát kell letennetek az asztalra - nevetett fel - , hogy megkönnyítsem nektek ezeket a kötelezettségeket, a két házi dolgozatból az egyiket elég lesz szóbeli prezentációban előadnotok, illetve ezeket a dolgozatokat párban fogjátok elkészíteni. – felcsapta noteszát, majd széles mosoly terült el az arcán.

-          Akkor először is elmondanám a párokat: Elly és Andrew

                                                                           Brien és Sebastian

                                                                           Darcy és Harold…..

Harold?

Sziasztok! Ez lenne az első rész, kicsit, na jó nagyon rövid lett, de ez van :) Remélem tetszeni fog nektek ez a kis történet, ha tetszett kérlek kommentelj! 

Köszi :)

klau