6.

-    Nincs bocsi! Matt és én haverok vagyunk, se több se kevesebb nincs köztünk és jó lenne, ha senki sem terjesztene semmi féle marhaságot! – pillantottam rá mérgesen. A barátok legtöbbször jól jönnek az embernek, ki lehet nekik önteni a lelkünket, mindig meghallgatnak, és nem mellesleg mindig megpróbálják segíteni az embert, de mi történik akkor, ha egy barát, aki tegyük fel nem áll annyira közel hozzánk, olyan dolgokat hisz, amik nem igazak. Mit tegyen az ember lánya, ha meg kell védenie magát a saját barátai ellen, mit tegyen, ha olyat állítanak róla, ami nem igaz? Talán építsen maga köré egy burkot, amit lehetetlen áttörni? Vagy próbálja kulturáltan elmagyarázni barátai előtt az igazságot? Egyik sem tűnik könnyű feladatnak, de valamit tenni kell, különben olyan dolgoknak nyitsz ajtót, amiket utána nem tudsz megállítani… hiába szeretnéd. A napom további része kínkeservesen, de eltelt és egy idő után azon kaptam magamat, hogy a szekrényem előtt állok, és a zárral szenvedek, a zár rövid időn belül megadta magát, kinyitottam az ajtót… egy levél hullt alá.  Zavartan néztem körbe a folyosón, ahol csak egy pár diák lézengett teljesen bele mélyedve elfoglaltságába, lassan lehajoltam a levélért, amin az én nevem díszelgett legjobb barátnőm macska kaparásával. Felcsillant szemem, majd ideges mozdulatokkal feltéptem a borítékot, kiszedtem belőle az egér rágta levelet és olvasni kezdtem:

Darcy!

Csak te tudsz segíteni, óriási bajba keveredtem és csak te tudsz segíteni! Holnap du. 16:15 perckor találkozzunk a Fánál, kérlek!

Miután elolvastad ezt semmisítsd meg és ne szólj róla senkinek!

Könyörgöm, segítened kell, ígérem, mindent el fogok magyarázni!

Sok szerettel:

Grace

Miután felfogtam a levél tartalmát gyors mozdulatokkal cafatokra tépkedtem a papírt és a legközelebbi két kuka között szétosztva kidobtam. Óriási bajba keveredett? Csak én tudok segíteni? Találkozzunk a Fánál? Mi az Isten történt veled Grace?

A nap még mindig erőteljesen sütött és bár csendesen fújdogált a szél jól esett arcomnak a gyenge ostrom, éppen az utcánkba értem, amikor hangosan csengeni kezdett mobilom:

-          Szia, Apu! – vettem fel a telefont.

-     - Merre vagy Darcy? – a vonal túlsó végéből enyhe zaj hallatszott, majd hangos tányértörésre emlékeztető hang hangzott fel- Mi a faszt csinálsz, Joe? – ordított apa idegesen.

-        - Öm… már az utcánkban vagyok, miért? – torpantam meg. Az utca végében élő kissrác, Chris morogva került ki gördeszkáján egyensúlyozva.

-          - Takarodj az irodába! – üvöltött apa.

-        -  Mi?

-       - Ó, bocsánat Kicsim! Be tudnál ugrani az étterembe, valami csomagot hoztak neked az antikváriumból. – halkította le magát apa.

-          Aha, persze… sietek!

-          JOE! Ne feleselj, mert úgy kibaszlak, hogy a lábad nem éri a földet! – üvöltötte el magát ismételten apa. Gyorsan letettem a telefont és irányt változtattam, mivel eredeti úti célommal ellentétes irányban helyezkedett el az étterem. Apa mindig is hajlamos volt hamar felkapni a vizet, bár ezt a mellékelt ábra is mutatta, anya ennek az ellentéte volt, mindig nyugodt és kiegyensúlyozott maradt.

Apa étterme közepes méretű volt, de nagyon sokan látogatták, törzsvendégekkel és turistákkal volt tömve a hely, így nagy volt a bevétel, apa nagy örömére. Egy öltönyt viselő, napszemügeves, 40-es férfi megtartotta nekem az ajtót, amit én egy mosollyal megköszöntem, majd beléptem a helységbe. A falak sötét színnel voltak kifestve, a parketta hollófekete volt, az asztalokon pedig szűziesen fehér terítő volt kiterítve és egy darab vörös rózsa díszelgett egy sötét üvegű vázába a közepén. A bárpultban Cissy állt, Cissy tűzpirosra festett haját egy kócos lófarokba fogta, arca ovális alakú volt, és ha mosolygott két kicsi gödröcske jelent meg arca két oldalán. Mogyoró barna szemeit sok szempillafestékkel emelte ki, orra átlagos volt, szája kicsi. Jobb fülének tetején egy fekete karika foglalt helyet, míg alul egy kacsintós, sárga smiley nézett rám ugyanúgy, mint bal fülében. Fekete ingje feszült mellein, a csőnadrág pedig láttatni engedte kecses lábait, mikor felnézett egy kávés bögre törölgetéséből és meglátott nagy mosolyt jelent meg az arcán:

-          Szia, Tökmag! – hangja mély volt és reszelős, egyáltalán nem illett a képbe. Cissy 26 esztendős volt és még hat évvel ezelőtt érkezett Amerikába egy ösztöndíj segítségével Angliából, ezután bele szeretett egy Floridai srácba, aki az egyetem után megkérte a kezét és a közeli városba költöztek a srác, vagyis Frank ottani lakásába. Frank az esküvő előtt egy héttel lelépett –ahogy Cissy mondaná - egy szőke fruskával Európába, egy levelet és egy csomó pénzt hátra hagyva bocsánatkérésként. Cissy természetesen minden pénzt az UNICEFnek adományozott és a legközelebbi barátnőjéhez költözött, Lauren persze szívesen fogadta, majd miután munkát kapott az éttermünkben kivette az addig ingyenesen használt szobát.

-          Ne hívj Tökmagnak! – kuncogtam fel. – Apu hol van? – kukkantottam be konyhába, de ott csak Gilbert sütött ki éppen egy halat serpenyőben, oda intettem neki, mire ő rám mosolygott, majd újra a halra emelte tekintetét.

-          August? Szerintem az irodában, Joe nagyon kihúzta nála a gyufát! - nevetett fel.

-          Igen, hallottam. – mosolyogtam rá.

-          Tehát veled beszélt telefonon, nem tudom, mi a fene baja van Joenak, de ma már öt tányért összetört… - sóhajtott fel, majd bocsánatkérően rám mosolyodott, két jól öltözött nő jelezte, hogy fizetni szeretne. A bárpult bal oldalán helyezkedett el egy nagy, bőrrel tompított ajtó, oda sétáltam, majd megnyomtam az ajtó mellé felszerelt kis gombot, ez jelezte az érkezőket. Pár másodperc elteltével megfontoltan benyitottam az irodába, ahol Joe és apa ideges arca fogadott, mindketten hirtelen kapták felém a fejüket. Mikor apa végre felismert meglágyultak vonásai, majd eresztett felém egy enyhe mosolyt, bár ez is gyorsan eltűnt.

-          Joe! – szólalt meg apa rideg hangon – Jó lenne, ha összeszednéd magad és megadnád a tiszteletet velem szemben! Most pedig menj haza és aludd ki magad, holnap reggel 8:30-ra itt legyél, egész napos műszakot kapsz! – ez volt a végszó, mert Joe felállt és elhagyta a helyiséget. Joe karakterét általában a hercegnős filmekben tudtam volna elképzelni, nekem mindig a Disney hercegnők hercegeinek arca jutott eszembe, akárhányszor ránéztem az arcára. Magas, izmos testalkatú volt, mogyoró barna, dús haja tengerkék szemeibe lógott, arca karakteres és jó fiús volt. Az egyetlen kirívó dolog rajta az a sötét ruházata és az „pár” tetoválás volt, ami a testét fedte, talán ez volt az, ami miatt különbözött azoktól a tipikus nyálas, tini popsztároktól, akiket nap, mint nap leadtak a tévében. Jó fej srác volt, 19 éves és még mindig a szüleivel és a kishúgával élt két utcával felettünk.

-          Darcy! – hallottam meg apa mély hangját a gondolataimon keresztül.

-          Hm? – indultam meg felé és huppantam le az íróasztallal szemben elhelyezkedő bőrfotelbe.

-          Itt a csomag. – tolta át hozzám a Tesco logóval ellátott szatyrot.

-          Hogy, hogy ide hozta Mr. Noal?

-          Azt mondta, hogy amikor délelőtt nálunk járt nem volt otthon senki és mivel kb. – pillantott a karján díszelgő órára – 20 perc múlva indul a repülője Oxfordba, gondolta beugrik vele hozzám.

-          Hogy-hogy elutazik? – kukkantottam bele a szatyorba, minden megvolt.

-          Azt nem kötötte az orromra. Nem kellett semmit fizetnem, mit hozott? – kérdezte miközben a számítógépjén kezdett pötyögni.

-          Csak két könyvet, pénteken én voltam az e havi 100-dik vásárló és ingyenesen választhattam. – vontam meg a vállamat.

-          Mit vettél pénteken? – pillantott egy másodpercre rám.

-          Ajándékot… Gracenek. – markoltam bele a szatyorba.

-          Ó! – állt meg apa keze egy pillanatra a levegőben – Értem. A rendőrfőnök telefonált, holnap délután be kell mennünk az őrsre! – ráncolta össze a szemöldökét rosszallóan, hátra lökte a székét, majd kirántotta a fiókot és idegesen pakolászni kezdett benne.

-          Délután? – csúszott feljebb egy oktávval a hangom – Hány órákkor?

-          Kettőkor. Miért? – emelte rám a tekintetét furcsállóan.

-          Ja… semmi. Mehetek?

-          Nem szeretnél beállni, helyettesíteni Joet? – húzott ki egy lapot a fiókból.

-          Bocsi Apa, de tanulnom kell holnapra. – emelkedtem fel a székről – Brien nem tud bejönni?

-          Nem, ő neki most pihenésre van szüksége. – morogta fel sem nézve a lap tanulmányozásából. Pihenésre? Pihenésre. Pihenésre! És nekem akkor mire van szükségem? Egy kis szánakozó tekintett dózisra és egy nagy adag nyomorúságra… hát, köszi! Nagy sóhaj szökött ki ajkaimon, majd egy puszit nyomva apu fejére elhagytam a helyiséget, az ajtón kilépve egy ocsmány tettre lettem figyelmes. Cissy éppen elfordult egy öltönyös asztalától, amikor az rácsapott a fenekére, Cissy ijedten szívta be a levegőt, majd elpirulva elindult a bárpult felé, szemeim kikerekedtek és álcázott nyugalmat erőltetve arcomra indultam meg az omniozus cselekmény helyszíne felé. Az asztalhoz érve megcsapott a férfi parfümje, ami más helyzetben tetszett volna, de jelen esetbe csak felfordult a gyomrom tőle, a férfi egy ugyanolyan kaliberű pasassal fogyasztotta a ház specialitását. Kedves mosolyt varázsoltam az arcomra és gyengéden megkocogtam a vállát:

-          Elnézést, Uram! – mosolyogtam rá, amikor felém fordította arcát. Haja vörös volt, barna, keskeny szemeit egy szemüveg takarta, vékony arcát sötét pettyek fedték.

-          Jó Napot! Miben segíthetek? – törölte meg a száját, mikor meglátott.

-          Megkérdezhetném a nevét?

-          Hát persze! Edmund vagyok! – villantott rám egy csábosnak szánt mosolyt.

-          Darcy Roberts vagyok, a tulajdonos lánya. – vigyorodtam el – Tudja maga, hogy ez milyen hely? – hajoltam közelebb – Egy kulturált étterem! – morrantam rá, mire megdermedt. – És ha nem szeretné, hogy szóljak az apámnak, aki nem biztos, hogy ilyen kulturáltan közölné magával a tényt, miszerint szépen kifizeti a fogyasztást és eltakarodik, akkor most fogja magát, megteszi, amit mondtam és többet a közelébe sem jön az éttermünknek. Remélem érthető voltam… Edmund. - mosolyodtam el fanyarul és egyenesedtem fel. A férfi arcán düh és döbbenet hullámzott végig, majd felemelte jobb kezét, hogy jelezze, fizetni szeretne. Rá mosolyodtam, majd megvártam, amíg kifizeti a számlát és elhúz a társával, Cissy pironkodva megköszönte tettemet, én pedig fanyar mosollyal elköszöntem tőle. Egyébként nagy valószínűséggel nem szóltam volna apunak az esetről, mivel ez az undorító alak az egyik törzsvendégünk volt, és apa biztos nem tette volna ki így a szűrét. Hazafelé menet eligazítottam egy, a 30-as éveinek elején járható nőt - akit még soha életemben nem láttam- a zöldséges irányába. A nő kedvesnek tűnt és be is mutatkozott, Rachelnek hívták és állítása szerint előző nap délután költözött a város szélére a férjével és a lányával, akit Torinak hívtak és ugyanolyan idős volt, mint én.

Miután levettem csizmámat lábamról és becsaptam házunk ajtaját, csak nagy félhomály fogadott… várjunk csak! Félhomály, miközben kint hétágra sütött a Nap?

-          Hahó… - lépdeltem beljebb. A nappaliban  öt – hat  fehér gyertya világított és….